Lifestyle

Visszafelé pörgött a villanyóra Kozso teázójában, kétmillió forintra büntették



Első fokon kétmillió forintra büntették Kocsor Zsolt zenészt, ismertebb nevén Kozsót az áramlopási ügyében – írja a Blikk. Emellett a 392 ezer forintos bűnügyi költséget is neki kell megfizetnie. Az áramlopás mellett felbujtóként elkövetett bélyeghamisítás vádjában is bűnösnek találták.

A Fővárosi Törvényszék csütörtöki közleménye szerint

Kozso teaházában, s Zöld Teknős Barlangjában a villanyóra manipulálásával több mint 1 millió 700 ezer forintos kárt okozott az ELMŰ-nek még 2013-ban. A bíróság enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, a vádlott büntetlen előéletét, azt, hogy az okozott kárt megtérítette, és egészségi állapotát.

A korábbi tárgyalásokhoz hasonlóan Kozso csütörtöki tárgyalási napon sem jelent meg, ügyvédje a Blikk szerint azzal érvelt, hogy védence már korábban megtérítette az okozott kárt, amit egy általa festett kép, a Sivatag angyala című alkotás eladásából fedezett. A mostani ítélet ellen Kozsónak három napja van fellebbezni.

Az egyik korábbi tárgyalási napon egyébként az is kiderült, hogy az óramanipulálás miatt az alkalmazottakat néha kisebb áramütés érte.

Végezetül álljon itt egy örök sláger, kommentár nélkül:

[kapcsolodo]japanul-angolul-es-spanyolul-is-elkesziti-kozso-uj-albumat/[kapcsolodo]



Source link

Leave a Reply

Your email address will not be published.

close