Entertainment

Tóth Andi: “Ha dolog van a konyhában, segíteni kell”


A főzés alapjait még otthon, Erdélyben leste el a nagymamájától és az anyukájától. „Ha tetszett, ha nem, anyuék befogtak. Erdélyi lányként arra lettem nevelve, hogy ha dolog van a konyhában, segíteni kell. Ez inkább kényszer volt, épp ezért nem is gondoltam, hogy az ott tanult receptek, fortélyok valaha még jól jönnek majd. Hát most, hogy már élvezettel állok a konyhában, nagyon is – kezdi az énekesnő. – Sőt a mamámmal folyton forródróton vagyunk, mindig hívom, ha elakadtam. Például húsvétkor is kellett némi segítség tőle, hogyan készítsem el a sárgatúrót. Ez nálunk hagyomány, ideje volt, hogy megtanuljam. Ő persze örül, ha hívom, talán még büszke is rám, hogy már egyedül is feltalálom magam, ha főzésről van szó” – magyarázza Andi.

A nagymamájával (Fotó: Smagpictures)

A énekesnő talán még a főzésnél is jobban szeret sütni. „A sütés az egyik szeretetnyelvem. Több tucat muffint vagyok képes megsütni, ha átjönnek a barátok. Olyankor kis tyúkanyóvá változom, aki tömi őket. De egyébként magát a sütést is baromira élvezem. Kevés dolog kapcsol ki, nyugtat meg, de ez olyan. És van pár receptem, amiket már a tökélyre fejlesztettem, és ezekből szeretnék is kiadni egy 20-25 receptből álló könyvet, vagyis inkább könyvecskét. Lesznek közöttük erdélyi receptek is, mint például a mézes-grízes krémes. Ráadásul, mivel glutén- és laktózérzékeny vagyok, külön kihívásként élem meg, hogy a sütijeimről ne lehessen megmondani, hogy nem hagyományos lisztből készültek. Ez idő és rengeteg energia, így csakis akkor fogok bele, ha tudom, hogy aznap nem kell rohannom a stúdióba vagy fellépni. Kaotikusak a napjaim, ezért is örülök annyira annak, hogy örömöm lelem a főzésben és sütésben.”

Kiemelt kép: Smagpictures



Source link

Leave a Reply

Your email address will not be published.

close