Business

Orbán Ráhel milliós nyereséget hozott össze férje cégének


A Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Zrt. tavaly április első napjaiban alapított új leánycéget BDPST Koncept Kft. néven. A társaság bejegyzése után másfél hónappal később máris jelentős változás történt a friss cég életében, ugyanis új ügyvezető vette át a cég operatív irányítását: Malik Zoltán helyét Tiborcz István felesége, Orbán Ráhel vette át.

Az akkor kiadott közlemény szerint – melyről lapunk is beszámolt – Orbán Ráhel és csapata hazai és nemzetközi hotelek és éttermek márkastratágiájának kialakításán dolgozik. Indulásként az amerikai Marriott International hotellánc legújabb budapesti szállodájának brandjét nevesített fő feladatként. A cél az, hogy történelmi múlton alapuló narratíván keresztül hosszútávú hazai és nemzetközi sikereket érjenek el.

Mindez pedig a már leadott, tört évre vonatkozó éves beszámoló alapján a siker már összejött – a pénzügyek terén legalábbis mindenképp.

A dokumentumok szerint kicsivel több mint 11 millió forint árbevételt könyvelhettek el, amivel szemben költségek meglehetősen alacsony szinten maradtak. 922 ezer forint volt az anyagjellegű ráfordítás, a személyi jellegű pedig valamivel több mint 3 millió forint.

Mindezek nyomán 6,7 millió forint tiszta profitot könyvelt el a BDPST Koncept köszönhetően annak is, hogy pénzügyi eredményeken elért veszteség csupán négyezer forint volt, adófizetési kötelezettség alól pedig mentesültek. Ennek az oka az, hogy különböző csökkentő tényezők lenullázták az adóalapot.

Nemrég a bababoltja is megnyitott. Fotó: MTI/Koszticsák SzilárdNemrég a bababoltja is megnyitott. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A kiegészítő melléklet egyébként meglehetősen szűkre szabott a részleteket illetően. Így például nem derül fény a bevételek forrására, ahogy a kiadások összetételére sem. Annyi viszont tudható, hogy

“a társaság vezető tisztségviselője (vezérigazgató) – szerk.: vagyis Orbán Ráhel – az üzleti év során díjazásban nem részesült.”

Említésre méltó még, hogy akár ennél is jobb első évet zárhatott volna a cég. A mérlegben ugyanis 14 millió forintos követelést is feltüntettek, ami azt jelenti, hogy valamelyik vevő/partner még nem egyenlítette ki a BDPST Koncept által kiállított számlát. Ez azonban nem jelent késedelmet, megállapodás alapján előfordulhat, hogy a számla kiegyenlítése már az idei évre esett.

Orbán Ráhel egyébként miután a BDPST Koncept ügyvezetője lett, megalapította saját cégét is, Odu Store Kft. néven. A miniszterelnök lánya babakelengyét árusító üzletet nyitott online formában és fizikailag is a Hegyvidék Üzletközpontban. Utóbbi a napokban nyitott meg.





Source link

Leave a Reply

Your email address will not be published.