Business

Megszűnik a szálláshely-szolgáltatók kettős adatszolgáltatási kötelezettsége


A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) együttműködésének eredményeként a szálláshely-szolgáltatók, valamint az önkormányzatok számára megszűnik a korábbi kettős turisztikai célú adatszolgáltatás. A turisztikai ágazat egységes adatforrása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) lesz – írja az MTÜ közleménye.

A jövőben az MTÜ által létrehozott és működtetett NTAK adatait használja a KSH a szálláshely-szolgáltatással összefüggő adatelőállítása során. Az erről szóló együttműködési megállapodást a napokban írta alá Vukovich Gabriella, a KSH elnöke és Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója.

2020. év eleje óta az NTAK-ba − Európában is egyedülálló módon − az összes hazai szálláshely-szolgáltató szálláshelykezelő szoftverén keresztül szolgáltat valós idejű forgalmi, statisztikai adatokat. A most aláírt megállapodás keretében az MTÜ egy biztonságos adattovábbítási csatornán keresztül juttatja el a minden szálláshelytípus által beküldött adatokat a KSH-nak, amely így a jövőben az NTAK információi alapján állítja elő a hivatalos statisztikai adatokat. Az NTAK információi a turizmusstatisztika mellett a szolgáltatás-külkereskedelem és a GDP-számítások forrásává is válnak.

A képen Vukovich Gabriella és Guller Zoltán láthatóForrás: Magyar Turisztikai Ügynökség

A megállapodás aláírását három hónapos tesztidőszak követi, ezután a KSH kivezeti az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program keretében idáig általa üzemeltetett elektronikus adatgyűjtő rendszert. Ezzel nem csak a szálláshely-szolgáltatók, de az önkormányzatok turisztikai adatszolgáltatási kötelezettsége is megszűnik a KSH felé.

Vukovich Gabriella, a KSH elnöke az aláírást követően elmondta:
A KSH elkötelezett a megbízható, magas minőségű adatok publikálása mellett, ugyanakkor célja, hogy a statisztikai információk előállításához minél kisebb mértékben terhelje az adatszolgáltatókat.

Hozzátette: “Az együttműködés eredményeként a KSH nemcsak képes lesz a szálláshelyi statisztikára vonatkozó eddigi adatközléseit, illetve adatszolgáltatásait teljesíteni, hanem mindezt rövidebb feldolgozási idő alatt, bővebb adattartalommal, alacsonyabb adatszolgáltatói teher mellett és várhatóan a korábbinál is jobb minőségben teheti meg. Ezzel együtt 274-re nőtt azon adminisztratív adatforrások száma, amelyek hozzájárulnak a hivatalos statisztikai adatok előállításához.”

Dr. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója elmondta:
A megállapodás aláírásával a turisztikai szektor digitalizálásának újabb fontos állomásához értünk.

Hozzátette: “Ezután elegendő lesz kizárólag a szálláshelykezelő szoftverek pontos vezetése, és az adatok megfelelő rögzítése, így más módon, más szervnek, más adatokat nem kell a jövőben továbbítani. A szálláshelyek adminisztrációs terhei tovább csökkennek. A kizárólag az NTAK-adataiból készített, a teljes szálláshely-szolgáltatói szektorra vonatkozó, egységes KSH-publikációk mind a szakma, mind a sajtó számára segítik majd a könnyebb eligazodást az adatok között. A megállapodás egyben azt is jelenti, hogy az NTAK a KSH által előállított adatokon keresztül az európai statisztikák szempontjából is kiemelten fontos adatforrássá válik.”

NTAK-adatokból készített elemzést a KSH először 2022 augusztusában publikál.





Source link

Leave a Reply

Your email address will not be published.