Business

Kettészakadt a világ az ukrajnai háború miatt – a legfontosabb országok már döntöttek – Piac&Profit


Az utóbbi napokban újabb nagyhatalmak hozták határozottan a világ tudomására, hogy ki mellett állnak az ukrajnai konfliktus kapcsán. Jelentős fejlemény, hogy a gazdaságilag 4-5 helyezett állam, India és Japán is döntött.

Az elmúlt időszak legfontosabb eseménye volt az ukrajnai konfliktus kapcsán, hogy a világ gazdaságilag két legerősebb hatalmának elnökei személyesen beszéltek egymással. Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök két órán keresztül tárgyaltak. Szomorú, hogy ugyan nem mondták ki, de nem jutottak egymással előrébb, úgymond rendesen elbeszéltek egymás mellett. Mindazonáltal néhány nap után kiderült, hogy Kína, ha választásra kényszerül, akkor az oroszok mellé áll majd. Ez a két nappal későbbi külügyminiszteri reakciókból vált teljesen világossá. Li Ju-cseng kínai külügyminiszter-helyettes úgy fogalmazott:

az Oroszország elleni szankciók egyre felháborítóbbak.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig azt hangsúlyozta, hogy a két ország kapcsolatai egyre szorosabbakká válnak.

Kína álláspontja több más jelzés alapján is egyértelműnek tűnik. Hazaárulónak bélyegeztek egy nemzetükbéli vloggert, mindössze azért, mert videózni kezdett az ukrajnai Odesszában. A valóságról készült felvételek cáfolták azt az orosz propagandát, miszerint ott nácik uralkodnának. Az igazság látványa teljesen kiborította az orosz propagandával felajzott kínaiak többségét.

Fontos fejlemény, hogy a világ negyedik és ötödik gazdasági (Az Európai Uniót egy közös gazdasági egységnek véve.) nagyhatalma is állást foglalt.

gazdaság

India és Japán határozottan elítélte az orosz agressziót. Kisida Fumio japán és Narendra Modi indiai miniszterelnök egyetértett abban, hogy sosem fogják eltűrni a status quo erőszakos megváltoztatását. Márpedig ennek a két államnak a kiállása Ukrajna mellett olyan szempont, amelyet minden bizonnyal Kínának is figyelembe kell vennie. India gazdasági ereje kétszerese az orosznak, népessége pedig, ha nem változnak a tendenciák, akkor nemsokára meghaladja Kínáét.





Source link

Leave a Reply

Your email address will not be published.