Business

Ismét felütötte a fejét a madárinfluenza Bács-Kiskun megyében


2022. 04. 16. 18:00

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ismét a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta Bács-Kiskun megyében. A fertőzés ez alkalommal egy körülbelül 3500 egyedet számláló hízólúdtelepet ért el, ahol az állomány felszámolása már a gyanú alapján megtörtént – közölte a hivatal csütörtökön a honlapján.

A Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsa településen található, mintegy 3500 hízóludat számláló állományban a megemelkedett elhullás és az idegrendszeri tünetek hívták fel az állattartó figyelmét a madárinfluenza gyanújára. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta az állományban.

Az állategészségügyi szakemberek az állomány felszámolását már a gyanú alapján megtették. A járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében a kontaktgazdaságokat és a 3 kilométeres körzetben található állományokat is felszámolják. A szakemberek az érintett gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet, valamint meghatározták a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet. Ezeken a területeken további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a járványvédelmi, állatmozgatási korlátozások.

Az esetről az országos főállatorvos soron kívül tájékoztatta a partnerországokat.

A Nébih ismét nyomatékosan felhívja a figyelmet az állattartók felelősségére az állományok védelmében. Országszerte kiemelten fontos a járványvédelmi előírások szigorú betartása, míg hazánk magaskockázatú területein továbbra is kötelező a baromfiállományok zártan tartása. Mindezek mellett érvényben maradnak a kötelezően előírt, szállítás előtti vizsgálatok is – hangsúlyozta a hivatal.





Source link

Leave a Reply

Your email address will not be published.

close