Business

Csináljuk a fesztivált! címmel showműsor indul a Dunán – Médiapiac


A sorozatban, amely alapvetően az ötvenes évektől 2010-ig mutatja be a legjobb dalokat, 84 énekes szerepel, hatvan sláger hangzik el, a produkciókat zsűri fogja értékelni – hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón.

A slágereket Korda György, Balázs Klári, Feke Pál, Balázs Andi, Nagy Bogi és Boros Csaba értékeli, a műsorvezető Rókusfalvy Lili és Fodor Imre lesz.

A dalok az eredeti hangszerelésben, ugyanakkor modern hangzásban szólalnak meg, az énekesek között lesz mások mellett Csepregi Éva, Pataky Attila, Keresztes Ildikó, Csonka András, Szandi, Heincz Gábor Biga, Varga Miklós, Palcsó Tamás, Tóth Gabi, Rácz Gergő, Janicsák Veca, Köteles Leander, Miller Zoltán, Pál Dénes, Polyák Lilla, Galambos Dorina, Molnár Tibor Attila, Judy és Oláh Gergő. A produkciókat egy tizenöt fős tánckar színesíti.

“A műsor küldetése, hogy ezeket a dalokat a mai fiatalságnak is meg kell ismernie, hiszen az ő születésük előtt is volt zene”

– mondta Balázs Klári. Az énekesnő első alkalommal zsűrizik együtt férjével, egyben énekes partnerével, Korda Györggyel. Utóbbi hozzátette: a nézők olyan előadókat fognak látni és hallani a műsorban, akik az elhangzó dalokhoz hozzáadják tehetségüket, ezzel szinte újjávarázsolják azokat.

Feke Pál arról beszélt, hogy a Csináljuk a fesztivált! a magyar zene ünnepe lesz, és azok fognak énekelni, akikre büszkék lehetünk.

“A műsor tisztelgés a múlt előtt”

– fogalmazott.  

A showműsor egyben verseny, amely az évszázad slágerét keresi. Az énekesek hétről-hétre, évtizedes bontásban dolgozzák fel a korszakok slágereit. Az egyes korszakok adásaiból a zsűri pontjai alapján juthatnak tovább produkciók az elődöntőbe, majd a döntőbe, amelyben kiderül, melyik lesz az évszázad slágere.





Source link

Leave a Reply

Your email address will not be published.