Business

A legnagyobb városokért folyik a harc, sorsdöntő órák előtt Ukrajna – Itt vannak a legfontosabb hírek szerdán



Az ukrajnai háború kezdete óta már 453 ezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, kedden 98 ezren lépték át a határt – közölte a lengyel határőrség a Twitter-oldalán.

Pawel Szefernaker belügyminiszter-helyettes a Radio Zet lengyel kereskedelmi rádiónak szerda reggel adott interjúban elmondta: a keddi adatok kétezer fővel alacsonyabbak, mint az előző napiak. Közölte azt is, hogy a határ ukrán oldalán leegyszerűsítették az ellenőrzési eljárást, és rövidebb a várakozási idő.

Arra a kérdésre, hogy Lengyelország hány ukrajnai menekültet fogadhat be, Szefernaker úgy válaszolt:

meg kell tenni mindent, hogy ellássuk az összes, nálunk menedéket kereső embert.

A lengyel katolikus Caritas igazgatója, Marcin Izycki atya keddi bejelentése szerint kétezer gyermek érkezik Lengyelországba az ukrajnai gyermekotthonokból, első csoportjukat szerdán várják. A gyermekeket a Caritas központjaiban és a női szerzetesrendeknél szállásolják el.

Kedden a lengyelországi SOS-Gyermekfalu képviselője közölte a PAP hírügynökséggel, hogy megérkezett Lengyelországba a szervezet kimenekítési programja keretében az első, 40 gyermekből és 5 nevelőszülőből álló csoport, és úton van egy hasonló létszámú további csoport is.

(MTI)





Source link

Leave a Reply

Your email address will not be published.